Ugy gondoltam ,már elég sok rádiót építettem, és befejezem. De az foglalkoztatott , hogyan lehetne egy még használható , de minél egyszerübb szuperheterodint építeni. És ez lenne a kaleidoszkópot helyére billentő kocka. Hiába , a változás szele előbb , utóbb mindenkit elér. Visszatérve a fő témánkra , volt egy összefaricskált orosz összerakható rádió dobozom. Nosztalgia okokból ebbe szerettem volna beleépíteni művemet . Ragaszkodtam e dobozhoz , mert 1976 - ban kaptam ajándékba szüleimtől. Eredetileg ebben a dobozban , egyenes vevő lakott hét tranzisztorra komponálva. Emlékszem, nagy élmény volt amikor összeraktam és végre megszólalt. Itt az eredeti kapcsolási rajz . Az a baj , hogy az idők viharában a panel elkeveredett valahová. Nagy kár , mert annak idején sokat jelentett nekem. Először arra gondoltam újraépítem , de aztán mégis egy szuperheterodint komponáltam a helyére. Alaptétel volt, hogy kivülről úgy nézzen ki , mint az eredeti. Tehát emmiatt ott kell legye a forgókondenzátor és a potencióméter mint az eredeti panelen . Ez kissé megkötötte kezemet a tervezéskor , de ezzel eggyütt kellett éljek. Ime a kapcsolási rajz , amit megszültem :
Az egyszerüség jegyében először még az első KF (FI2) trafót is elhagytam. Így is müködött , de igen gerjedékeny volt. Nagyobb dobozban megoldható lett volna a gerjedés megszüntetése, távolabb helyezni a ferritrúdat a KF trafóktól, újra tervezni a panelt..stb , de ekkora volt a hely , itt kellett megélni. Beleépítettem a KF trafót, ahogy a kapcsolási rajzon is látszik , és szent lett a béke . Ime a nyomtatott áramkör:
Voltak váratlan meglepetések . A tekercsek a Cosmos rádióból vannak kilopva. Igen ám , de abban a rádióban a forgó kondenzátor 2x270 pF- os. Helyszűke miatt,ide csak 2x130 pF- os kondenzátor fér bele . Ez miatt kellett növeljem a ferritrúdon a menetszámot, és az oszcilátor tekercset koppig betekerni. Ez nem tett jót az eggyüttfutásnak. De minden jó ,ha a vége jó ! Így néz ki megépítve:
Egyik oldalról:
Másik oldalról:
Természetesen az első tranzisztor oszcilátor és keverő egyben, és csak egy szem tranzisztorral van megoldva a KF erősítés. A végfok az egyszerüség jegyében TDA7052. Hogyan müködik ? A vártnál sokkal jobban. A szelektivitáson érződik, hogy le vannak spórolva a rezgókörök , de ritkán zavaró. Még így is sokkal jobb mint a hangolt rádiófrekvenciás erősítővel épített rádió . Ami inkább zavaró ,az AESZ nem elég hatékony müködése. Érthető , hiszen nincs tartalék a KF erősítőben. Tehát az erős adók nagyon erősek , a gyengék meg nagyon gyengék. Sokat kell a hangerőn utánaállítani....és még a fadingről nem is beszéltem. Mindent összevetve jobban teljesít mint amire számítottam . Helyi adók vételére tökéletes .